BH+ 2014.12.536 I. Haszonélvezeti - használati jog elbirtoklására sem a Ptk., sem a 2014. március 15-én hatályba lépett 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: új Ptk.) sem ad lehetőséget.
II. Társadalmi szervezet jóváhagyó nyilatkozata nem minősül hatósági határozatnak, ezért dologi hatályú - haszonélvezeti (használati) jogot - jogosultságot nem keletkeztet.
III. A kötelezettségvállalás közérdekű célra jogintézmény lényege: ingyenes vagyoni szolgáltatás közérdekű, meghatározott célra. A határozatlan idejű, rendszeres járadékszerű szolgáltatást a kötelezett bármikor visszavonhatja, annak követelésére nincs jogi lehetőség [1959. évi IV. tv. 120. § (1) bek., 121. §, 158. § (2) bek., 595. §, 594. § (1) bek., 593. §].
Az alperesek felülvizsgálati kérelme folytán a Kúria részítéletével az ítélőtábla jogerős rész- és közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte: az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét részben megváltoztatva a felperesnek a használat joga ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére irányuló keresetét elutasította, az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és a felújítási-javítási és a fenntartási költségek viselése, valamint a viszontkereset tárgyában az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Ptk. 158. § (2) bekezdése értelmében a perbeli ingatlanra hatósági határozattal dologi hatályú haszonélvezeti jogot - illetve ennek hiányában -, használati jogot szerzett, másodlagosan arra hivatkozott, hogy a haszonélvezeti (használati) jogot elbirtoklással megszerezte. Dologi jogi igénye körében a megállapítási kereseti kérelem együttes feltételei fennállásának hiányában kérte az alperesek kötelezését "a fennálló jog" ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének tűrésére. Ezen túlmenően az alpereseket tulajdoni hányaduk arányában kérte kötelezni 2007. január 1. napjától 2012. május 31. napjáig felmerült 688 333 333 forint felújítási, javítási, fenntartási költség és ennek 2009. szeptember 15. napjától számított késedelmi kamatai megfizetésére. A II. r. alperes által teljesített 70 000 000 forint beszámítását nem ellenezte, így az I. r. alperest 37 916 667 forint, a II. r. alperest 294 000 000 forint, a III. r. alperest 356 416 667 forint megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Viszontkeresetet terjesztettek elő, amelyben kérték a felperes mint jogcím nélküli birtokos kötelezését az ingatlan birtokba adására, valamint használati díj jogcímén 2008. január 1. napjától 2013. február 28. napjáig havi 500 000 forint, azaz összesen 31 500 000 forint és ennek késedelmi kamatai megfizetésére.
A felperes érdemi ellenkérelme az alperesek viszontkeresetének elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével kimondta, hogy a felperest megilleti az a jog, hogy az alperesektől - tulajdoni hányaduk arányában - 2007. január 1. napjától 2012. május 31. napjáig terjedő időszakra a perbeli sporttelep ingatlan felújítási és javítási, valamint fenntartási költségeinek megfizetését követelje, ezt meghaladóan a keresetet, valamint a viszontkeresetet elutasította.
Indokolása szerint a Magyar Állam tulajdonában álló perbeli ingatlanon X szervezeti egységeként Y kezelői joga állt fenn 1957. május 1-jétől, majd 1957. május 21-én a W és Z között megállapodás jött létre a kezelői jog átadásáról, továbbá a kezelő kötelezettségeiről. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa (a továbbiakban: MTS OT) az 1964. február 29-én meghozott 38396/1964. számú határozatával jóváhagyott megállapodással Y kezelésébe került a perbeli ingatlan azzal a feltétellel, hogy annak rendeltetésszerű használata - sporttelep, sportlétesítményként - továbbra is biztosítva lesz, használatával, kezelésével kapcsolatban továbbra is az 1080/1954. (IX. 30.) MT határozat az irányadó. A kezelői jog bejegyzése iránti kérelem mellékletét képezte az 1957. május 21-ei megállapodás. Annak telekkönyvi bejegyzésére 1964-ben került sor.
Az elsőfokú bíróság indokolása szerint a felperesnek a perbeli ingatlanra vonatkozó sportcélú használati joga nem hatósági határozattal keletkezett, az a felek atipikus megállapodásán alapult, ezzel közöttük kötelmi jogviszony jött létre. A jóváhagyást tartalmazó határozat nem keletkeztetett dologi jogosultságot, tekintettel arra, hogy az MTS OT társadalmi szervezet volt, amelynek hatásköre kizárólag jogszabályi felhatalmazáson alapult és általa a felek megállapodásának elbírálása az 1963. évi 29. tvr. 4. § (2) bekezdése, továbbá a 244/1950. (X. 1.) MT rendelet 5. § (1) bekezdése alapján történt meg, figyelemmel arra, hogy a megállapodásban foglaltak megfeleltek az 1080/1954. (IX. 30.) MT határozatnak.
Az elsőfokú bíróság okfejtése szerint a felperes használata kötelmi jogcímen alapul, amely önmagában kizárja az elbirtoklás jogcímén való jogszerzést.
Álláspontja szerint a Pp. 123. §-ára alapított megállapítási kereset együttes törvényi feltételei az adott esetben nem állnak fenn, mert a felperesnek az alperesekkel szembeni jogainak megóvásához a használati jog ítéleti deklarálása nem szükséges.
A továbbiakban kifejtettek szerint a felperes és az alperesek jogelődje (Y) között a kezelői jog külső jogviszonyaként egy atipikus szerződés jött létre, amely a felperesnek ingyenes, határozatlan időre szóló ellenőrzött célú használati, hasznosítási jogot keletkeztetett azzal, hogy az ingatlan tulajdonosát terheli az ingatlan felújítási és javítási munkálatainak elvégzése, fenntartási költségeinek viselése, ugyanakkor a bérbeadás útján történő hasznosítása továbbra is a felperes feladata. Az alperesek jogelődei a kötelem egyoldalú megszüntetésére nem voltak jogosultak. A később bejegyzett kezelők: X Építési Üzem, Y, Q és a Z jogutódokká váltak a tartós kötelmi jogviszonyban, a kötelmet sem a felek szerződése, sem hatósági határozat nem szüntette meg.
A jogutód vállalatok által 1990. január 1-jén létrehozott X és Z Sportalapítvány célja a felperes egyesületen keresztül a tömegsport és versenysport támogatása volt. Ennek érdekében továbbra is biztosították a felperesnek az ingatlan határozatlan időre szóló ingyenes használatát és továbbra is finanszírozták annak működését. A felperes az alperesek jogelődeinek az alapítvány útján történő teljesítését elfogadta, ezzel azonban a régi kötelem nem szűnt meg, annak teljesítése ettől kezdődően az alapítványon keresztül történt. A jogutód állami vállalatok 1991-1993 között gazdasági társasággá alakultak, az átalakulás során gazdasági társaságokba apportálták a kezelésükben lévő perbeli ingatlanon fennálló tulajdoni hányadokat. Jelenleg a perbeli ingatlan az alperesek - mint jogutódok - tulajdonában áll. Az elsőfokú bíróság kifejtett álláspontja szerint a gazdasági átalakulás sem szüntette meg a felperes és az alperesek jogelődei között létrejött kötelmi jogviszonyt, tekintettel arra, hogy a részvénytársaságok az állami vállalatok általános jogutódai. Megállapította, hogy a felperes az ingatlan használatára érvényes jogcímmel rendelkezik, és miután a jogalap nélküli birtoklás szabályai [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 193-195. §-ai] szerint nem kötelezhető kiürítésre, birtokba adásra, használati díj megfizetésére, ezért az alperesek viszontkeresetét elutasította.
A fennálló kötelmi jogviszonyra tekintettel úgy foglalt állást, hogy a felperesnek mint jogcímmel rendelkező birtokosnak alapos a költségek megtérítése iránti igénye a Ptk. 198. § (1) bekezdése értelmében.
A felperes, valamint az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét részben megváltoztatta és a keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú rész- és közbenső ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság által kiemeltek szerint az elsődleges, megállapításra irányuló kereset törvényi feltételei hiányát az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, mert a jogmegóvás szükségessége, továbbá a marasztalás kizártsága sem áll fenn az adott esetben.
A felperes dologi jogi igénye körében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta és az arra alapított döntéssel érdemben egyetértett.
A fellebbezés kapcsán kifejtettek szerint a Ptk.-ban az elbirtoklás a tulajdonszerzés egyik jogcímeként került szabályozásra, ezen túlmenően a Ptk. 168. § (2) bekezdésében a telki szolgalom elbirtoklására van jogszabályi lehetőség. Következésképpen a használati jog elbirtoklására nem látott jogi lehetőséget.
A másodfokú bíróság rámutatott továbbá arra, hogy az MTS OT társadalmi szervezetként és nem hatóságként működött, a határozat alapját a felek 1957. május 21-ei megállapodása képezte, a határozat legfeljebb az akkor szükséges harmadik személy beleegyezésének, illetve jóváhagyásának minősül a Ptké. 75. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 215. § (1) bekezdése szerint, amely önmagában nem keletkeztetett jogosultságot; a határozat tehát dologi hatályú használati jogot a felperes javára nem hozott létre.
Mindezeket összefoglalva megállapította, hogy a felperesnek a hatósági határozaton, illetőleg elbirtokláson alapuló használati, haszonélvezeti jogszerzése nem következett be.
A testnevelés és a sport támogatása az 1951. évi 2. tvr. 1. §-a értelmében állami feladat volt, az állam a 1080/1954. (IX. 30.) MT határozattal az ingatlan kezelőjéhez telepítette a sporttevékenység támogatását. A sportfinanszírozás és a felperes mint sportegyesület működési és egyéb költségei viselésének kötelezettsége a kezelő számára az állam közhatalmán alapult, majd mindez 1990. január 1-je után az alapítványon keresztül valósult meg, de önmagában az alapítvány létrehozása a felperes kötelmi jogviszonyon alapuló használati jogát nem érintette.
A másodfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a felek jogviszonyára a Ptk. 593. § (1) bekezdése az irányadó, tekintettel arra, hogy a rendszerváltással az államnak a sportfinanszírozási kötelezettsége megszűnt, lényegében ezt a tevékenységet vállalták át az egyesület támogatása céljából az alperesek az alapítvány létrehozásával. Ez a közérdekű célú kötelezettségvállalás az alperesek önkéntes elhatározásán alapult, a felperes ráutaló magatartással a finanszírozásnak ezt a módját elfogadta. Az 1993. november 1. napján módosított Ptk. 594. § (1) bekezdése értelmében a közérdekű kötelezettségvállalásnak már nem volt érvényességi feltétele a felügyelő szerv jóváhagyása.
A Ptk. 595. § (2) bekezdése értelmében határozatlan időre szóló rendszeres szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalást a kötelezett bármikor visszavonhatja azzal, hogy a (3) bekezdés szerint a már teljesített szolgáltatás visszakövetelésének nincs helye. Ebből következően a másodfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a felperesnek a felújítási, javítási és fenntartási költségek 2007. január 1. napjától történő megfizetésére irányuló keresetének hiányzik a jogalapja, ugyanis a megszűnt közérdekű kötelezettségvállalás további kikényszerítésére jogszabályi lehetőség nincs. Ezért az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta, és a felperesnek a költségek megfizetésére irányuló keresetét jogalap hiányában elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset jogalapja tekintetében rész- és közbenső ítélettel a keresete teljesítését kérte azzal, hogy a költségek megfizetése iránti kereset összegszerűsége tárgyában a Kúria utasítsa az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 156. § (2) bekezdését, 121. § (1) bekezdését, 198. §-át, 203. § (3) bekezdés a) pontját, 215. § (1) bekezdését, 216. § (1) bekezdését, 583-585. §-ait, 593-595. §-ait, továbbá a Pp. 123. §-át, valamint az 1080/1954. (IX. 31.) MT határozat 4. § a) pontjába ütköző módon jogszabálysértő. A felülvizsgálati kérelmében részletesen kifejtett indokai szerint a felek között valóban kötelmi jogviszony jött létre, amelynek tartalmát jelentő kötelezettségeket a közhatalmi akarat határozta meg, azonban ez nem jelenti azt, hogy dologi hatályú használati jogot hatósági határozattal, illetőleg elbirtoklással ne szerezhetett volna. A másodfokú bíróság - szerinte - tévesen mondta ki, hogy az MTS OT nem hatóság, hanem társadalmi szervezet, tévesen jutott arra a következtetésre is, hogy a határozat a kezelői jog átadásáról döntött. Ezzel szemben az volt az álláspontja, hogy az MTS OT a megállapodásra figyelemmel a használó személyét jelölte ki, lévén ez volt a kezelői jog átadásának feltétele. Változatlan érvelése szerint a használati joga a hatóság rendelkezésénél fogva jött létre a Ptk. 158. § (2) bekezdése alapján, amely használati joga a Ptk.-nak a haszonélvezetre vonatkozó szabályai szerint fennáll. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az elbirtoklást arra figyelemmel tekintette kizártnak, hogy a Kúria anyagi jogi jogerővel állapította meg a felek közötti kötelmi jogviszony tényét, amely önmagában kizárja az elbirtoklást. Ezzel szemben a felperes állítása szerint a felperes nem kötelmi jogosultként gyakorolta a használati jogot, hanem magát, a közhatalmi rendelkezés folytán a kezelői joggal átadott szelvényjog jogosultjának, vagyis dologi jogosultnak tekintette.
További érvelése szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a közérdekű kötelezettségvállalás szabályait alkalmazhatónak látta jelen ügy elbírálására; tévesen állapította meg, hogy az alperesek a rendszerváltozást követően önként vállalták a sportegyesület finanszírozását, és e kötelezettségüket jogszerűen szüntették meg egyoldalú nyilatkozatukkal a Ptk. 595. § (2) bekezdése alapján. Azt a felperes is kétségtelen ténynek tekintette, hogy az alapítványon keresztül történő teljesítést elfogadta, azonban álláspontja szerint a kötelem a felek között a rendszerváltozást követően is változatlan tartalommal állt fenn, a felek ennek megfelelően jártak el, s ha bármely okból meg is szűnt volna a korábbi finanszírozási kötelem, szó sem volt arról, hogy az alperesek jogelődei egy más jogalapon álló kötelem alapján nyújtanának szolgáltatást a részére. Hivatkozott arra, hogy a közérdekű kötelezettségvállalás szabályai nem alkalmazhatók a felügyelő szerv jóváhagyásának hiányában annak ellenére sem, hogy a jóváhagyásra 1993. november 1. napjától kezdődően már nem volt szükség, tekintettel arra, hogy a finanszírozás az alapítványon keresztül 1990. január 1-jétől kezdődően történt. Változatlan álláspontja szerint a közhatalmi rendelkezésből létrejött jogviszony sem haszonkölcsönnek, sem közérdekű kötelezettségvállalásnak nem tekinthető, az a rendszerváltozást követően is változatlan formában élt tovább, az alperesek által az egyoldalúan nem szüntethető meg.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a másodfokú bíróság az ügy elbírálására irányadó jogszabályok alkalmazásával helyesen jutott-e arra a következtetésre, hogy a perbeli ingatlanra a felperesnek dologi jogi hatályú használati-haszonélvezeti joga hatósági határozattal, illetőleg elbirtoklás útján nem keletkezett, továbbá, hogy az alperesek az önként vállalt közérdekű kötelezettségvállalásukat a felperes finanszírozására vonatkozóan egyoldalúan megszüntethették.
A Kúria előljáróban rámutat arra, hogy az alperesek viszontkeresetet elutasító rendelkezése felülvizsgálati kérelem hiányában nem tárgya a felülvizsgálati eljárásnak. Ebből következően abból kellett kiindulni, hogy joghatályos felmondás hiányában a felperes a használatra jogcímmel (kötelmi) rendelkezik, ezért az ingatlan birtokbaadására, használati díj megfizetésére nem köteles.
A felperes elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy hatósági határozattal az ingatlanra használati-haszonélvezeti joga keletkezett. Érvelése azonban nem helytálló. Ez a jogalakítási keresete nem tekinthető a Pp. 123. §-a szerinti megállapítási keresetnek. A felperes részéről dologi hatályú, abszolút szerkezetű dologi joga megszerzésére irányuló keresetre - abban a formában, ahogyan azt előterjesztette - külön nincs szükség, hiszen állítása szerint a jogot már szerezte, azt a bíróságnak csak deklarálnia, kinyilvánítania kell. Ha az ingatlanon hatósági rendelkezésnél fogva keletkezik használati jog-haszonélvezet, azt az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni, ezért az alperesek tűrésre kötelezése marasztalási kereset, önmagában tehát megállapításnak ezért sincs helye.
Helyesen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes hatósági határozattal nem szerzett dologi hatályú használati-haszonélvezeti jogot. Hatósági határozatról akkor beszélhetünk, ha valamely állami szerv a hatáskörébe utalt ügyben egyoldalú akaratkijelentéssel olyan jogot vagy kötelezettséget állapít meg, amelynek végrehajtását szükség esetén kényszerrel is biztosítja. Ha az állami szerv valamely tényt vagy állapotot igazol, nyilvántartásba bejegyez, azt határozatnak kell tekinteni. Az MTS OT azonban nem államigazgatási, hanem társadalmi szervezet volt, amelynek hatásköre kizárólag jogszabályi felhatalmazáson alapult és a testnevelés és sportmozgalom egységes irányítására, ellenőrzésére és felügyeletére terjedt ki. Jogkörét az 1963. évi 29. tvr. és a végrehajtás tárgyában kiadott 29/1969. (XI. 11.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján az 1080/1954. (IX. 30.) MT határozatban foglaltak szerint gyakorolta. Az MTS OT határozata nem minősült hatósági határozatnak, nem keletkeztetett dologi hatályú használati-haszonélvezeti jogot. A Közlekedési Minisztérium megkeresése alapján a felek megállapodásának kérelemhez csatolásával került sor az Y kezelői jogának deklaratív hatályú telekkönyvi bejegyzésére, az 1987. évi I. törvény (Ftv.) 12. § (1) bekezdése szerint, az állami földnyilvántartásról szóló 1963. évi 32. tvr., valamint a végrehajtásáról rendelkező 37/1963. (XII. 24.) Korm. rendelet 13. § (1)-(2) bekezdésének megfelelően. Maga a felperes is hangsúlyozta, hogy az alperesek jogelődjével megállapodtak a kezelői jog átadásáról azzal a feltétellel, hogy a használati jogosultságot az abban rögzítettek szerint biztosítják számára. A sportéletet irányító MTS OT 1964-ben ezt a megállapodást megfelelőnek, a kitűzött célok elérésére alkalmasnak ítélve rendelkezett a már 1957 óta fennállott helyzetről, a kezelői jog átadásáról és a használati jog megállapodás szerinti terjedelemben való rögzítéséről. Ez a határozat tehát konstitutív hatályú hatósági határozatként nem értelmezhető, ilyen jogkör a társadalmi szervezetet nem illette meg.
A felperes szerint a Ptk. szellemiségéből következően van lehetőség a haszonélvezeti-használati jog elbirtoklására.
A Ptk. hatályba lépését megelőző bírói gyakorlat szerint a haszonélvezeti jog elbirtoklás útján megszerezhető volt. A hatályba nem lépett 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslat (Mtj.) azonban csak a tulajdonjog, valamint a telki szolgalmak elbirtoklását szabályozta, nem tartalmazott tételes rendelkezést a személyes szolgalmak elbirtoklására. Mindemellett a Ptké. 75. § (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a Ptk. rendelkezéseit a hatályba lépése előtti bírói gyakorlatban kialakult jogelvek szerint nem lehet értelmezni. A Ptk. alkalmazásában ezért a haszonélvezeti (használati) jog elbirtoklással való megszerzésének lehetőségét a bírói gyakorlat - törvényi rendelkezés hiánya miatt - eddig következetesen kizárta (BH 1974.201., BDT 2000.225.). A Kúria hangsúlyozza: A Ptk. az egyes jogintézmények kapcsán tételesen felsorolja azokat az eseteket, amikor valamilyen jog elbirtoklással megszerezhető. A haszonélvezet (használat) kapcsán a Ptk. ilyen rendelkezést nem tartalmaz és az a felperes érveléséből sem vezethető le. A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) sem teszi lehetővé a haszonélvezeti (használati) jog elbirtoklással való megszerzését. Ennek indoka: A haszonélvezet személyhez kötött állagjog, amelynek jogosultja a más tulajdonában lévő dolgot rendeltetésszerűen birtokolhatja, használhatja és hasznosíthatja. A haszonélvezeti jog alapján a haszonélvezet tárgya feletti használati és hasznosítási jogok - ideértve a birtoklás jogát is - a haszonélvezőt illetik, azonban a rendelkezési jog továbbra is a tulajdonosé marad. A haszonélvezet személyhez kötött, forgalomképtelen dologi jog, amely nem ruházható át és jogutódlással sem szerezhető meg. Lehetőleg kerülni kell az olyan osztott tulajdoni helyzet kialakulását, amelyben a tulajdonosi rendelkezési és használati - hasznosítási - jogosítványok hosszú távon szétválnak és különböző személyeket illetnek meg. Amennyiben elbirtoklással megszerezhető volna a dolog haszonélvezeti joga, úgy a tulajdonjog részjogosítványai teljes egészében kiüresednének. Ez is indokolja, hogy a haszonélvezeti jog csak korlátozott ideig állhat fenn. A Ptk. a forgalomban résztvevők számára a dologi jogi szabályozást meghatározó alapvető elvek keretei között a lehető legszélesebb körben szabályozza a haszonélvezet jogintézménye kapcsán a felek jogait és kötelezettségeit. A Ptk. - ugyanígy az új Ptk. - az elbirtoklás rendelkezését ezért tudatosan nem terjesztette ki a haszonélvezeti jogra.
Rámutat a Kúria, hogy bár az új Ptk. külön szabályozza az ún. jogcímes elbirtoklást, a jogcímes haszonélvezeti jogot nem ismeri. Ezért a felperesnek a jogcímes elbirtoklásra történő hivatkozása minden alapot nélkülöz.
Ugyanakkor a felperes annak ellenére tekintette magát a hatósági határozattal való jogszerzés tényében bízva dologi jogosultnak, hogy az általa hivatkozott Ptk. 158. § (2) bekezdésében foglaltak szerint is be kell jegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba a haszonélvezeti jogot.
Az a körülmény, hogy a dologi jog használati-haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére az elmúlt 55 év alatt nem került sor arra utal, hogy maga a felperes sem lehetett abban a hiszemben, hogy dologi hatályú használati-haszonélvezeti joga van az ingatlanra.
Következésképpen az első- és másodfokú bíróság által az elbirtoklás körében kifejtettek mindenben helytállóak, a jogerős ítélet helyes indokait a Kúria megismételni nem kívánja, azokra csupán visszautal a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 254. § (3) bekezdésében foglaltak szerint.
Az előzőekben tárgyalt dologi jogokból különböző jogintézmény a kötelmi jogviszonyon alapuló használati jog, és ettől elkülönül a sport finanszírozása, amely a rendszerváltozás előtt nem kizárólag a felek megállapodásán, hanem kétségtelenül közjogi rendelkezéseken is alapult, tekintettel arra, hogy az állam feladatát képezte a sporttevékenység támogatása (1951. évi 2. tvr. 1. §). Annak érdekében, hogy a felperes sportegyesülete az állami célkitűzést megvalósítva sporttevékenységgel biztosítsa, ösztönözze a tömegsportot, a kezelő költségviselési kötelezettségét az akkor hatályos jogszabályok - 244/1950. (X. 1.) MT rendelet, 1080/1954. (IX. 30.) MT határozat - szabályozták. A kezelő finanszírozási kötelezettsége ekkor tehát közjogi rendelkezéseken alapult.
Ebben a korszakban a kötelezettségvállalás közérdekű célra jogintézmény az alapítvány sajátos rokonjelensége volt. Lényegében kötelmi természetű felajánlást jelent, 1960 és 1987 között az alapítvány pótló intézménye, kényszerű szocialista változata volt. A Ptk. 597. §-a ki is mondta, hogy a jövőbeni alapítvány-rendeléseket közérdekű célra való kötelezettségvállalásnak kell tekinteni, ez volt ebben az időszakban a közhasznú juttatások kizárólagos formája. Az ún. népi demokratikus viszonyok között is szükség volt ugyanis olyan jogi eszközökre, amelyek segítségével magán és jogi személyek vagy akár jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok közérdekű, közhasznú célokra meghatározott vagyoni szolgáltatásokat teljesítsenek. A társadalmi, kulturális, szociális feladatok és célkitűzések ellátásához szükséges anyagi fedezetről az államon kívül egyre inkább szükség volt a társadalmi, gazdasági szervezet hozzájárulására is.
A polgári jogi szabályok módosításáról szóló 1987. évi 11. tvr. 1. §-a vezette be jogunkba ismét az alapítvány intézményét a Ptk. módosításával. Ezután a kötelezettségvállalás közérdekű célra jogintézmény és az alapítványok párhuzamosan léteznek. A közérdekű kötelezettségvállalás szabályai megmaradtak arra az esetre, ha valaki közérdekű célra rendelkezik anélkül, hogy alapítványt hozna létre.
1990 után az államnak a korabeli - előzőekben ismertetett - jogszabályokon alapuló kötelezettsége megszűnt, azonban a perbeli esetben szerződés, az 1957. május 21-i költségviselési szerződés kötötte továbbra is az alpereseket mint általános jogutódokat, akik változatlanul kötelesek voltak a költségek viselésére is.
Ezt a kötelezettséget 1990 után a felek a létrehozott alapítványon keresztül teljesítették egy kedvezőbb finanszírozási formában, amelyet 1987-től az említett új jogszabályi környezet tett lehetővé. Az alapítvány célja továbbra is a felperes működési feltételeinek biztosítása, az egyesület támogatása volt. A felperes azonban az alapítvány 2007. március 28-ai megszüntetését nemvitásan - az egyeztető megbeszélésről készült és az iratokhoz csatolt feljegyzés szerint - tudomásul vette.
Mindezeket egybevetve - a másodfokú bíróság jogi álláspontjával összhangban - azt lehet megállapítani, hogy a fenti kötelezettségvállalások a Ptk. 593. § (1) bekezdésében szabályozott jogintézményhez állnak legközelebb, különös figyelemmel arra, hogy 1957-ben alapítvány létrehozására nem volt jogszabályi lehetőség.
A felülvizsgálati kérelem indokai kapcsán itt utal a Kúria arra, hogy 1993. november 1. napjával a Ptk. módosított 594. § (1) bekezdése értelmében elhárult az az érvénytelenséget eredményező akadály is, ami szerint e szerződés érvényességéhez szükség volt a felügyelő szerv jóváhagyására, sőt az új Ptk. mellőzi a kötelezettségvállalás írásba foglalására vonatkozó követelményt is.
A közérdekű kötelezettségvállalás célkötelem: ingyenes vagyoni juttatás teljesítése meghatározott célra kizárólag közérdeket szolgálva, amely lehet egyoldalú jogügylet vagy szerződés, irányulhat járadékszerű szolgáltatásra is.
A másodfokú bíróság tehát a Ptk. 595. § (2)-(3) bekezdései alapján helyesen állapította meg, hogy a határozott időre szóló rendszeres szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalást a kötelezett bármikor visszavonhatta, a már teljesített szolgáltatás visszakövetelésének viszont nincs helye.
Következésképpen a másodfokú bíróság a Ptk. 593. §-ában foglaltak helyes alkalmazásával jogszabálysértés nélkül jutott arra a következtetésre, hogy 2007. január 1. napjától a felperes nem igényelheti a működési és egyéb költségeinek megtérítését, a megszűnt közérdekű kötelezettségvállalás további kikényszerítésére pedig jogszabályi lehetőség nincs.
Az előzőekben kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértés hiányában a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. I. 20.324/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Farkas Zsolt ügyvéd által képviselt felperesnek, a dr. Szalma Miklós ügyvéd által képviselt I. rendű, a II. rendű, a III. rendű alperesek ellen használati jog megállapítása iránt a Törvényszéken 18.G.41.605/2009. számon folyamatban volt perében, az Ítélőtábla 4.Pf.20.896/2013/6. számú jogerős ítélete ellen a felperes által 140. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
í t é l e t e t:
A Kúria a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.896/2013/6. számú jogerős ítéletének felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. rendű alperesnek 200.000 (kettőszázezer) forint, a II. rendű alperesnek 1.500.000 (egymillió-ötszázezer) forint, a III. rendű alperesnek 3.000.000 (hárommillió) forint felülvizsgálati eljárási költséget. A le nem rótt 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Az alperesek felülvizsgálati kérelme folytán a Kúria részítéletével az Ítélőtábla jogerős rész- és közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte: az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét részben megváltoztatva a felperesnek a használat joga ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére irányuló keresetét elutasította, az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és a felújítási-javítási és a fenntartási költségek viselése, valamint a viszontkereset tárgyában az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Ptk. 158. § (2) bekezdése értelmében a perbeli ingatlanra hatósági határozattal dologi hatályú haszonélvezeti jogot - illetve ennek hiányában -, használati jogot szerzett, másodlagosan arra hivatkozott, hogy a haszonélvezeti (használati) jogot elbirtoklással megszerezte. Dologi jogi igénye körében a megállapítási kereseti kérelem együttes feltételei fennállásának hiányában kérte az alperesek kötelezését "a fennálló jog" ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének tűrésére. Ezen túlmenően az alpereseket tulajdoni hányaduk arányában kérte kötelezni 2007. január 1. napjától 2012. május 31. napjáig felmerült 688.333.333 forint felújítási, javítási, fenntartási költség és ennek 2009. szeptember 15. napjától számított késedelmi kamatai megfizetésére. A II. rendű alperes által teljesített 70.000.000 forint beszámítását nem ellenezte, így az I. rendű alperest 37.916.667 forint, a II. rendű alperest 294.000.000 forint, a III. rendű alperest 356.416.667 forint megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Viszontkeresetet terjesztettek elő, amelyben kérték a felperes mint jogcím nélküli birtokos kötelezését az ingatlan birtokba adására, valamint használati díj jogcímén 2008. január 1. napjától 2013. február 28. napjáig havi 500.000 forint, azaz összesen 31.500.000 forint és ennek késedelmi kamatai megfizetésére.
A felperes érdemi ellenkérelme az alperesek viszontkeresetének elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével kimondta, hogy a felperest megilleti az a jog, hogy az alperesektől - tulajdoni hányaduk arányában - 2007. január 1. napjától 2012. május 31. napjáig terjedő időszakra a perbeli sporttelep ingatlan felújítási és javítási, valamint fenntartási költségeinek megfizetését követelje, ezt meghaladóan a keresetet, valamint a viszontkeresetet elutasította.
Indokolása szerint a Magyar Állam tulajdonában álló perbeli ingatlanon X szervezeti egységeként Y kezelői joga állt fenn 1957. május 1-től, majd 1957. május 21-én a W és Z között megállapodás jött létre a kezelői jog átadásáról, továbbá a kezelő kötelezettségeiről. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa (a továbbiakban: MTS OT) az 1964. február 29-én meghozott 38396/1964. számú határozatával jóváhagyott megállapodással Y kezelésébe került a perbeli ingatlan azzal a feltétellel, hogy annak rendeltetésszerű használata - sporttelep, sportlétesítményként - továbbra is biztosítva lesz, használatával, kezelésével kapcsolatban továbbra is az 1080/1954. (IX.30.) MT határozat az irányadó. A kezelői jog bejegyzése iránti kérelem mellékletét képezte az 1957. május 21-ei megállapodás. Annak telekkönyvi bejegyzésére 1964-ben került sor.
Az elsőfokú bíróság indokolása szerint a felperesnek a perbeli ingatlanra vonatkozó sportcélú használati joga nem hatósági határozattal keletkezett, az a felek atipikus megállapodásán alapult, ezzel közöttük kötelmi jogviszony jött létre. A jóváhagyást tartalmazó határozat nem keletkeztetett dologi jogosultságot, tekintettel arra, hogy az MTS OT társadalmi szervezet volt, amelynek hatásköre kizárólag jogszabályi felhatalmazáson alapult és általa a felek megállapodásának elbírálása az 1963. évi 29. tvr. 4. § (2) bekezdése, továbbá a 244/1950. (X.1.) MT rendelet 5. § (1) bekezdése alapján történt meg, figyelemmel arra, hogy a megállapodásban foglaltak megfeleltek az 1080/1954. (IX.30.) MT határozatnak.
Az elsőfokú bíróság okfejtése szerint a felperes használata kötelmi jogcímen alapul, amely önmagában kizárja az elbirtoklás jogcímén való jogszerzést.
Álláspontja szerint a Pp. 123. §-ára alapított megállapítási kereset együttes törvényi feltételei az adott esetben nem állnak fenn, mert a felperesnek az alperesekkel szembeni jogainak megóvásához a használati jog ítéleti deklarálása nem szükséges.
A továbbiakban kifejtettek szerint a felperes és az alperesek jogelődje (Y) között a kezelői jog külső jogviszonyaként egy atipikus szerződés jött létre, amely a felperesnek ingyenes, határozatlan időre szóló ellenőrzött célú használati, hasznosítási jogot keletkeztetett azzal, hogy az ingatlan tulajdonosát terheli az ingatlan felújítási és javítási munkálatainak elvégzése, fenntartási költségeinek viselése, ugyanakkor a bérbeadás útján történő hasznosítása továbbra is a felperes feladata. Az alperesek jogelődei a kötelem egyoldalú megszüntetésére nem voltak jogosultak. A később bejegyzett kezelők: X Építési Üzem, Y, Q és a Z jogutódokká váltak a tartós kötelmi jogviszonyban, a kötelmet sem a felek szerződése, sem hatósági határozat nem szüntette meg.
A jogutód vállalatok által 1990. január 1-jén létrehozott X és Z Sportalapítvány célja a felperes egyesületen keresztül a tömegsport és versenysport támogatása volt. Ennek érdekében továbbra is biztosították a felperesnek az ingatlan határozatlan időre szóló ingyenes használatát és továbbra is finanszírozták annak működését. A felperes az alperesek jogelődeinek az alapítvány útján történő teljesítését elfogadta, ezzel azonban a régi kötelem nem szűnt meg, annak teljesítése ettől kezdődően az alapítványon keresztül történt. A jogutód állami vállalatok 1991-1993 között gazdasági társasággá alakultak, az átalakulás során gazdasági társaságokba apportálták a kezelésükben lévő perbeli ingatlanon fennálló tulajdoni hányadokat. Jelenleg a perbeli ingatlan az alperesek - mint jogutódok - tulajdonában áll. Az elsőfokú bíróság kifejtett álláspontja szerint a gazdasági átalakulás sem szüntette meg a felperes és az alperesek jogelődei között létrejött kötelmi jogviszonyt, tekintettel arra, hogy a részvénytársaságok az állami vállalatok általános jogutódai. Megállapította, hogy a felperes az ingatlan használatára érvényes jogcímmel rendelkezik, és miután a jogalap nélküli birtoklás szabályai [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 193-195. §-ai] szerint nem kötelezhető kiürítésre, birtokba adásra, használati díj megfizetésére, ezért az alperesek viszontkeresetét elutasította.
A fennálló kötelmi jogviszonyra tekintettel úgy foglalt állást, hogy a felperesnek mint jogcímmel rendelkező birtokosnak alapos a költségek megtérítése iránti igénye a Ptk. 198. § (1) bekezdése értelmében.
A felperes, valamint az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét részben megváltoztatta és a keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú rész- és közbenső ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság által kiemeltek szerint az elsődleges, megállapításra irányuló kereset törvényi feltételei hiányát az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, mert a jogmegóvás szükségessége, továbbá a marasztalás kizártsága sem áll fenn az adott esetben.
A felperes dologi jogi igénye körében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta és az arra alapított döntéssel érdemben egyetértett.
A fellebbezés kapcsán kifejtettek szerint a Ptk.-ban az elbirtoklás a tulajdonszerzés egyik jogcímeként került szabályozásra, ezen túlmenően a Ptk. 168. § (2) bekezdésében a telki szolgalom elbirtoklására van jogszabályi lehetőség. Következésképpen a használati jog elbirtoklására nem látott jogi lehetőséget.
A másodfokú bíróság rámutatott továbbá arra, hogy az MTS OT társadalmi szervezetként és nem hatóságként működött, a határozat alapját a felek 1957. május 21-ei megállapodása képezte, a határozat legfeljebb az akkor szükséges harmadik személy beleegyezésének, illetve jóváhagyásának minősül a Ptké. 75. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 215. § (1) bekezdése szerint, amely önmagában nem keletkeztetett jogosultságot; a határozat tehát dologi hatályú használati jogot a felperes javára nem hozott létre.
Mindezeket összefoglalva megállapította, hogy a felperesnek a hatósági határozaton, illetőleg elbirtokláson alapuló használati, haszonélvezeti jogszerzése nem következett be.
A testnevelés és a sport támogatása az 1951. évi 2. tvr. 1. §-a értelmében állami feladat volt, az állam a 1080/1954. (IX.30.) MT határozattal az ingatlan kezelőjéhez telepítette a sporttevékenység támogatását. A sportfinanszírozás és a felperes mint sportegyesület működési és egyéb költségei viselésének kötelezettsége a kezelő számára az állam közhatalmán alapult, majd mindez 1990. január 1-je után az alapítványon keresztül valósult meg, de önmagában az alapítvány létrehozása a felperes kötelmi jogviszonyon alapuló használati jogát nem érintette.
A másodfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a felek jogviszonyára a Ptk. 593. § (1) bekezdése az irányadó, tekintettel arra, hogy a rendszerváltással az államnak a sportfinanszírozási kötelezettsége megszűnt, lényegében ezt a tevékenységet vállalták át az egyesület támogatása céljából az alperesek az alapítvány létrehozásával. Ez a közérdekű célú kötelezettségvállalás az alperesek önkéntes elhatározásán alapult, a felperes ráutaló magatartással a finanszírozásnak ezt a módját elfogadta. Az 1993. november 1. napján módosított Ptk. 594. § (1) bekezdése értelmében a közérdekű kötelezettségvállalásnak már nem volt érvényességi feltétele a felügyelő szerv jóváhagyása.
A Ptk. 595. § (2) bekezdése értelmében határozatlan időre szóló rendszeres szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalást a kötelezett bármikor visszavonhatja azzal, hogy a (3) bekezdés szerint a már teljesített szolgáltatás visszakövetelésének nincs helye. Ebből következően a másodfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a felperesnek a felújítási, javítási és fenntartási költségek 2007. január 1. napjától történő megfizetésére irányuló keresetének hiányzik a jogalapja, ugyanis a megszűnt közérdekű kötelezettségvállalás további kikényszerítésére jogszabályi lehetőség nincs. Ezért az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta, és a felperesnek a költségek megfizetésére irányuló keresetét jogalap hiányában elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset jogalapja tekintetében rész- és közbenső ítélettel a keresete teljesítését kérte azzal, hogy a költségek megfizetése iránti kereset összegszerűsége tárgyában a Kúria utasítsa az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 156. § (2) bekezdését, 121. § (1) bekezdését, 198. §-át, 203. § (3) bekezdés a) pontját, 215. § (1) bekezdését, 216. § (1) bekezdését, 583-585. §-ait, 593-595. §-ait, továbbá a Pp. 123. §-át, valamint az 1080/1954. (IX.31.) MT határozat 4. § a) pontjába ütköző módon jogszabálysértő. A felülvizsgálati kérelmében részletesen kifejtett indokai szerint a felek között valóban kötelmi jogviszony jött létre, amelynek tartalmát jelentő kötelezettségeket a közhatalmi akarat határozta meg, azonban ez nem jelenti azt, hogy dologi hatályú használati jogot hatósági határozattal, illetőleg elbirtoklással ne szerezhetett volna. A másodfokú bíróság - szerinte - tévesen mondta ki, hogy az MTS OT nem hatóság, hanem társadalmi szervezet, tévesen jutott arra a következtetésre is, hogy a határozat a kezelői jog átadásáról döntött. Ezzel szemben az volt az álláspontja, hogy az MTS OT a megállapodásra figyelemmel a használó személyét jelölte ki, lévén ez volt a kezelői jog átadásának feltétele. Változatlan érvelése szerint a használati joga a hatóság rendelkezésénél fogva jött létre a Ptk. 158. § (2) bekezdése alapján, amely használati joga a Ptk.-nak a haszonélvezetre vonatkozó szabályai szerint fennáll. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az elbirtoklást arra figyelemmel tekintette kizártnak, hogy a Kúria anyagi jogi jogerővel állapította meg a felek közötti kötelmi jogviszony tényét, amely önmagában kizárja az elbirtoklást. Ezzel szemben a felperes állítása szerint a felperes nem kötelmi jogosultként gyakorolta a használati jogot, hanem magát, a közhatalmi rendelkezés folytán a kezelői joggal átadott szelvényjog jogosultjának, vagyis dologi jogosultnak tekintette.
További érvelése szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a közérdekű kötelezettségvállalás szabályait alkalmazhatónak látta jelen ügy elbírálására; tévesen állapította meg, hogy az alperesek a rendszerváltozást követően önként vállalták a sportegyesület finanszírozását, és e kötelezettségüket jogszerűen szüntették meg egyoldalú nyilatkozatukkal a Ptk. 595. § (2) bekezdése alapján. Azt a felperes is kétségtelen ténynek tekintette, hogy az alapítványon keresztül történő teljesítést elfogadta, azonban álláspontja szerint a kötelem a felek között a rendszerváltozást követően is változatlan tartalommal állt fenn, a felek ennek megfelelően jártak el, s ha bármely okból meg is szűnt volna a korábbi finanszírozási kötelem, szó sem volt arról, hogy az alperesek jogelődei egy más jogalapon álló kötelem alapján nyújtanának szolgáltatást a részére. Hivatkozott arra, hogy a közérdekű kötelezettségvállalás szabályai nem alkalmazhatók a felügyelő szerv jóváhagyásának hiányában annak ellenére sem, hogy a jóváhagyásra 1993. november 1. napjától kezdődően már nem volt szükség, tekintettel arra, hogy a finanszírozás az alapítványon keresztül 1990. január 1-től kezdődően történt. Változatlan álláspontja szerint a közhatalmi rendelkezésből létrejött jogviszony sem haszonkölcsönnek, sem közérdekű kötelezettségvállalásnak nem tekinthető, az a rendszerváltozást követően is változatlan formában élt tovább, az alperesek által az egyoldalúan nem szüntethető meg.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. § (2) bekezdésének és a Pp. 275. § (3) bekezdésének együttes értelmezéséből következően az eredményes felülvizsgálat alapja az anyagi jogi jogszabálysértés és az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással bíró eljárási jogszabálysértés megvalósulása.
A Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a másodfokú bíróság az ügy elbírálására irányadó jogszabályok alkalmazásával helyesen jutott-e arra a következtetésre, hogy a perbeli ingatlanra a felperesnek dologi jogi hatályú használati-haszonélvezeti joga hatósági határozattal, illetőleg elbirtoklás útján nem keletkezett, továbbá, hogy az alperesek az önként vállalt közérdekű kötelezettségvállalásukat a felperes finanszírozására vonatkozóan egyoldalúan megszüntethették.
A Kúria előljáróban rámutat arra, hogy az alperesek viszontkeresetet elutasító rendelkezése felülvizsgálati kérelem hiányában nem tárgya a felülvizsgálati eljárásnak. Ebből következően abból kellett kiindulni, hogy joghatályos felmondás hiányában a felperes a használatra jogcímmel (kötelmi) rendelkezik, ezért az ingatlan birtokbadására, használati díj megfizetésére nem köteles.
A felperes elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy hatósági határozattal az ingatlanra használati-haszonélvezeti joga keletkezett. Érvelése azonban nem helytálló. Ez a jogalakítási keresete nem tekinthető a Pp. 123. §-a szerinti megállapítási keresetnek. A felperes részéről dologi hatályú, abszolút szerkezetű dologi joga megszerzésére irányuló keresetre - abban a formában, ahogyan azt előterjesztette - külön nincs szükség, hiszen állítása szerint a jogot már szerezte, azt a bíróságnak csak deklarálnia, kinyilvánítania kell. Ha az ingatlanon hatósági rendelkezésnél fogva keletkezik használati jog-haszonélvezet, azt az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni, ezért az alperesek tűrésre kötelezése marasztalási kereset, önmagában tehát megállapításnak ezért sincs helye.
Helyesen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes hatósági határozattal nem szerzett dologi hatályú használati-haszonélvezeti jogot. Hatósági határozatról akkor beszélhetünk, ha valamely állami szerv a hatáskörébe utalt ügyben egyoldalú akaratkijelentéssel olyan jogot vagy kötelezettséget állapít meg, amelynek végrehajtását szükség esetén kényszerrel is biztosítja. Ha az állami szerv valamely tényt vagy állapotot igazol, nyilvántartásba bejegyez, azt határozatnak kell tekinteni. Az MTS OT azonban nem államigazgatási, hanem társadalmi szervezet volt, amelynek hatásköre kizárólag jogszabályi felhatalmazáson alapult és a testnevelés és sportmozgalom egységes irányítására, ellenőrzésére és felügyeletére terjedt ki. Jogkörét az 1963. évi 29. tvr. és a végrehajtás tárgyában kiadott 29/1969. (XI.11.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján az 1080/1954. (IX.30.) MT határozatban foglaltak szerint gyakorolta. Az MTS OT határozata nem minősült hatósági határozatnak, nem keletkeztetett dologi hatályú használati-haszonélvezeti jogot. A Közlekedési Minisztérium megkeresése alapján a felek megállapodásának kérelemhez csatolásával került sor az Y kezelői jogának deklaratív hatályú telekkönyvi bejegyzésére, az 1987. évi I. törvény (Ftv.) 12. § (1) bekezdése szerint, az állami földnyilvántartásról szóló 1963. évi 32. tvr., valamint a végrehajtásáról rendelkező 37/1963. (XII.24.) Korm. rendelet 13. § (1)-(2) bekezdésének megfelelően. Maga a felperes is hangsúlyozta, hogy az alperesek jogelődjével megállapodtak a kezelői jog átadásáról azzal a feltétellel, hogy a használati jogosultságot az abban rögzítettek szerint biztosítják számára. A sportéletet irányító MTS OT 1964-ben ezt a megállapodást megfelelőnek, a kitűzött célok elérésére alkalmasnak ítélve rendelkezett a már 1957 óta fennállott helyzetről, a kezelői jog átadásáról és a használati jog megállapodás szerinti terjedelemben való rögzítéséről. Ez a határozat tehát konstitutív hatályú hatósági határozatként nem értelmezhető, ilyen jogkör a társadalmi szervezetet nem illette meg.
A felperes szerint a Ptk. szellemiségéből következően van lehetőség a haszonélvezeti-használati jog elbirtoklására.
A Ptk. hatályba lépését megelőző bírói gyakorlat szerint a haszonélvezeti jog elbirtoklás útján megszerezhető volt. A hatályba nem lépett 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslat (Mtj) azonban csak a tulajdonjog, valamint a telki szolgalmak elbirtoklását szabályozta, nem tartalmazott tételes rendelkezést a személyes szolgalmak elbirtoklására. Mindemellett a Ptké. 75. § (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a Ptk. rendelkezéseit a hatályba lépése előtti bírói gyakorlatban kialakult jogelvek szerint nem lehet értelmezni. A Ptk. alkalmazásában ezért a haszonélvezeti (használati) jog elbirtoklással való megszerzésének lehetőségét a bírói gyakorlat - törvényi rendelkezés hiánya miatt - eddig következetesen kizárta (BH1974.201., BDT2000.225.). A Kúria hangsúlyozza: A Ptk. az egyes jogintézmények kapcsán tételesen felsorolja azokat az eseteket, amikor valamilyen jog elbirtoklással megszerezhető. A haszonélvezet (használat) kapcsán a Ptk. ilyen rendelkezést nem tartalmaz és az a felperes érveléséből sem vezethető le. A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) sem teszi lehetővé a haszonélvezeti (használati) jog elbirtoklással való megszerzését. Ennek indoka: A haszonélvezet személyhez kötött állagjog, amelynek jogosultja a más tulajdonában lévő dolgot rendeltetésszerűen birtokolhatja, használhatja és hasznosíthatja. A haszonélvezeti jog alapján a haszonélvezet tárgya feletti használati és hasznosítási jogok - ideértve a birtoklás jogát is - a haszonélvezőt illetik, azonban a rendelkezési jog továbbra is a tulajdonosé marad. A haszonélvezet személyhez kötött, forgalomképtelen dologi jog, amely nem ruházható át és jogutódlással sem szerezhető meg. Lehetőleg kerülni kell az olyan osztott tulajdoni helyzet kialakulását, amelyben a tulajdonosi rendelkezési és használati - hasznosítási - jogosítványok hosszú távon szétválnak és különböző személyeket illetnek meg. Amennyiben elbirtoklással megszerezhető volna a dolog haszonélvezeti joga, úgy a tulajdonjog részjogosítványai teljes egészében kiüresednének. Ez is indokolja, hogy a haszonélvezeti jog csak korlátozott ideig állhat fenn. A Ptk. a forgalomban résztvevők számára a dologi jogi szabályozást meghatározó alapvető elvek keretei között a lehető legszélesebb körben szabályozza a haszonélvezet jogintézménye kapcsán a felek jogait és kötelezettségeit. A Ptk. - ugyanígy az új Ptk. - az elbirtoklás rendelkezését ezért tudatosan nem terjesztette ki a haszonélvezeti jogra.
Rámutat a Kúria, hogy bár az új Ptk. külön szabályozza az ún. jogcímes elbirtoklást, a jogcímes haszonélvezeti jogot nem ismeri. Ezért a felperesnek a jogcímes elbirtoklásra történő hivatkozása minden alapot nélkülöz.
Ugyanakkor a felperes annak ellenére tekintette magát a hatósági határozattal való jogszerzés tényében bízva dologi jogosultnak, hogy az általa hivatkozott Ptk. 158. § (2) bekezdésében foglaltak szerint is be kell jegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba a haszonélvezeti jogot.
Az a körülmény, hogy a dologi jog használati-haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére az elmúlt 55 év alatt nem került sor arra utal, hogy maga a felperes sem lehetett abban a hiszemben, hogy dologi hatályú használati-haszonélvezeti joga van az ingatlanra.
Következésképpen az első- és másodfokú bíróság által az elbirtoklás körében kifejtettek mindenben helytállóak, a jogerős ítélet helyes indokait a Kúria megismételni nem kívánja, azokra csupán visszautal a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 254. § (3) bekezdésében foglaltak szerint.
Az előzőekben tárgyalt dologi jogokból különböző jogintézmény a kötelmi jogviszonyon alapuló használati jog, és ettől elkülönül a sport finanszírozása, amely a rendszerváltozás előtt nem kizárólag a felek megállapodásán, hanem kétségtelenül közjogi rendelkezéseken is alapult, tekintettel arra, hogy az állam feladatát képezte a sporttevékenység támogatása (1951. évi 2. tvr. 1. §). Annak érdekében, hogy a felperes sportegyesülete az állami célkitűzést megvalósítva sporttevékenységgel biztosítsa, ösztönözze a tömegsportot, a kezelő költségviselési kötelezettségét az akkor hatályos jogszabályok - 244/1950. (X.1.) MT rendelet, 1080/1954. (IX.30.) MT határozat - szabályozták. A kezelő finanszírozási kötelezettsége ekkor tehát közjogi rendelkezéseken alapult.
Ebben a korszakban a kötelezettségvállalás közérdekű célra jogintézmény az alapítvány sajátos rokonjelensége volt. Lényegében kötelmi természetű felajánlást jelent, 1960 és 1987 között az alapítvány pótló intézménye, kényszerű szocialista változata volt. A Ptk. 597. §-a ki is mondta, hogy a jövőbeni alapítvány-rendeléseket közérdekű célra való kötelezettségvállalásnak kell tekinteni, ez volt ebben az időszakban a közhasznú juttatások kizárólagos formája. Az ún. népi demokratikus viszonyok között is szükség volt ugyanis olyan jogi eszközökre, amelyek segítségével magán és jogi személyek vagy akár jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok közérdekű, közhasznú célokra meghatározott vagyoni szolgáltatásokat teljesítsenek. A társadalmi, kulturális, szociális feladatok és célkitűzések ellátásához szükséges anyagi fedezetről az államon kívül egyre inkább szükség volt a társadalmi, gazdasági szervezet hozzájárulására is.
A polgári jogi szabályok módosításáról szóló 1987. évi 11. tvr. 1. §-a vezette be jogunkba ismét az alapítvány intézményét a Ptk. módosításával. Ezután a kötelezettségvállalás közérdekű célra jogintézmény és az alapítványok párhuzamosan léteznek. A közérdekű kötelezettségvállalás szabályai megmaradtak arra az esetre, ha valaki közérdekű célra rendelkezik anélkül, hogy alapítványt hozna létre.
1990 után az államnak a korabeli - előzőekben ismertetett - jogszabályokon alapuló kötelezettsége megszűnt, azonban a perbeli esetben szerződés, az 1957. május 21-i költségviselési szerződés kötötte továbbra is az alpereseket mint általános jogutódokat, akik változatlanul kötelesek voltak a költségek viselésére is.
Ezt a kötelezettséget 1990 után a felek a létrehozott alapítványon keresztül teljesítették egy kedvezőbb finanszírozási formában, amelyet 1987-től az említett új jogszabályi környezet tett lehetővé. Az alapítvány célja továbbra is a felperes működési feltételeinek biztosítása, az egyesület támogatása volt. A felperes azonban az alapítvány 2007. március 28-ai megszüntetését nemvitásan - az egyeztető megbeszélésről készült és az iratokhoz csatolt feljegyzés szerint - tudomásul vette.
Mindezeket egybevetve - a másodfokú bíróság jogi álláspontjával összhangban - azt lehet megállapítani, hogy a fenti kötelezettségvállalások a Ptk. 593. § (1) bekezdésében szabályozott jogintézményhez állnak legközelebb, különös figyelemmel arra, hogy 1957-ben alapítvány létrehozására nem volt jogszabályi lehetőség.
A felülvizsgálati kérelem indokai kapcsán itt utal a Kúria arra, hogy 1993. november 1. napjával a Ptk. módosított 594. § (1) bekezdése értelmében elhárult az az érvénytelenséget eredményező akadály is, ami szerint e szerződés érvényességéhez szükség volt a felügyelő szerv jóváhagyására, sőt az új Ptk. mellőzi a kötelezettségvállalás írásba foglalására vonatkozó követelményt is.
A közérdekű kötelezettségvállalás célkötelem: ingyenes vagyoni juttatás teljesítése meghatározott célra kizárólag közérdeket szolgálva, amely lehet egyoldalú jogügylet vagy szerződés, irányulhat járadékszerű szolgáltatásra is.
A másodfokú bíróság tehát a Ptk. 595. § (2)-(3) bekezdései alapján helyesen állapította meg, hogy a határozott időre szóló rendszeres szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalást a kötelezett bármikor visszavonhatta, a már teljesített szolgáltatás visszakövetelésének viszont nincs helye.
Következésképpen a másodfokú bíróság a Ptk. 593. §-ában foglaltak helyes alkalmazásával jogszabálysértés nélkül jutott arra a következtetésre, hogy 2007. január 1. napjától a felperes nem igényelheti a működési és egyéb költségeinek megtérítését, a megszűnt közérdekű kötelezettségvállalás további kikényszerítésére pedig jogszabályi lehetőség nincs.
Az előzőekben kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértés hiányában a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az eredménytelen felülvizsgálatra tekintettel a felperes a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése szerint köteles megfizetni az alpereseknek a velük szemben érvényesített követelés arányára tekintettel meghatározott felülvizsgálati eljárási költségeit. A felperes illetékmentessége folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján az állam viseli.
A felülvizsgálati kérelmet a Kúria a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Budapest, 2014. június 4.
Dr. Orosz Árpád s.k. a tanács elnöke, Dr. Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes s.k. előadó bíró, Dr. Varga Edit s.k. bíró
(Kúria Pfv.I.20.324/2014.)